2010. november 18., csütörtök

Városok-érdekességek/Moszkva

Moszkva

Ha Moszkvában, Oroszország fővárosában, a hagymakupolák városában jársz, vigyázz, úgy ne járj, mint Ivan Motorin a cári haranggal!

Ivan Motorin öntőmester volt, aki fiával, Mihaillal együtt Moszkvában 1733 és 35 között elkészítette a világ legnagyobb harangját, cári megrendelésre. A harang súlya megközelítőleg kétszáz tonna volt! Hihetetlen súlya miatt alig lehetett szállítani, ezért az öntőgödörben hagyták. Mielőtt kiemelhették és a helyére vontatták volna, 1737-ben óriási tűz ütött ki a Kremlben. A nagy hó, majd a hirtelen lehűlés hatására a harang megrepedt, és egy 11 tonnás darabja le is tört.

Az így használhatatlanná vált harang még száz évig feküdt a gödör mélyén, mire kiemelték és egy kőtalapzatra helyezték. Ott található ma is, a székesegyház terétől északra. A hatalmas tárgyat tehát sosem használták, rögtön műemlékké vált. A legnagyobb működő harang Moszkvában a nyolcszögletű Nagy Iván harangtoronyban található, a súlya 70 tonna.

Motorin gigászi, de hiábavaló munkája emlékeztethet minket rá: nem szükségképpen a legnagyobb a legjobb.

2010. november 8., hétfő

Városok-érdekességek/Larnaka

Larnaka

Ha Larnakában, Ciprus déli részének „első számú kapujában” jársz, ebben az útleírások szerint nem éppen vendégmarasztaló, önálló arculattal nem igazán bíró városban, vigyázz, úgy ne járj, mint a bibliai Lázár!

Lázár látszólag a legszerencsésebb ember, hiszen maga Jézus támasztotta fel. Utóélete azonban már kevésbé ismert. Lázár nővéreivel együtt az állandó zaklatások elől elmenekült, Palesztinából Ciprusra utazott.

Larnaka ókori megfelelőjében, Kritionban Lázár 30 évig volt keresztény püspök, terjesztette feltámasztójának tanait. Sokan ma is elzarándokolnak a róla elnevezett Szent Lázár templomba, ahol szarkofágja található, rajta a „Lázár, Jézus barátja” felirattal. Ám a szarkofág sajnos üres, ugyanis Lázár testét ereklyeként előbb Konstantinápolyba, majd Marseille-be szállították. Ez utóbbiba éppen azért, mert Larnacával versenyezve a marseillei hagyományok is maguknak követelik Lázárt, azt állítva, hogy itt alapított püspökséget.

Látható tehát, hogy szegény Lázárnak nem sok nyugodalma volt holtában, valószínűleg ő az, aki a legtöbb üres sírboltot hagyta maga mögött a világban. Jusson eszünkbe, ha Larnakában Lázár szarkofágja előtt állunk: semmilyen körülmények között se rángassuk dróton ember- és munkatársainkat!

2010. október 26., kedd

Városok-érdekességek/Kairó

Kairó

Ha Kairóban, Egyiptom egzotikus fővárosában jársz, vigyázz, nehogy úgy járj, mint a méltatlanul elfeledett Gayer Anderson, angol őrnagy!

Az őrnagy orvosként dolgozott az egyiptomi közszolgálatban, s amikor gondjaira bízták a Krétai Házat (Béta l-Kritlijja), vállalta a régi egyiptomi ház rendbehozatalát. Gyűjteni kezdte a házhoz illő bútorokat, tárgyakat. Ottomán bútorokkal, képekkel, szőnyegekkel, tevenyergekkel, ékszerekkel, míves ezüst holmikkal, ízléses üveg- és porcelántárgyakkal hitelesen rekonstruált egy mameluk korabeli otthont.

Ám már nem lehetett ott, hogy munkája gyümölcsét élvezze: orvosi hivatásánál is fontosabb lett számára a ház rekonstrukciója, így 1942-ben egészségi állapota annyira megromlott, hogy kénytelen volt visszatérni Angliába. Az őrnagy a házat az egyiptomi kormányra hagyta, és áldozatos munkájával oroszlánrésze volt abban, hogy a Krétai Ház, a mameluk építészet szép példája mai is a turisták látnivalójául szolgálhat.

Anderson őrnagy sorsának tanulsága világos: akármilyen fontos célokért fáradozunk is, sose feledkezzünk meg az egészségünkről, hogy épségben befejezhessük azt, amit elkezdtünk.

2010. október 19., kedd

Városok-érdekességek/Milánó

Milánó

Ha Milánóban, Lombardia fővárosában jársz, vigyázz, úgy ne járj, mint Leonardo da Vinci!

Leonardo festő, szobrász, és feltaláló volt, aki majdnem két évtizedig dolgozott a városban. Sok kiváló műalkotást hozott létre itt, ám egyik főművét –nyilván elhamarkodottan- egy kolostor ebédlőjének falára festette. A Santa Maria delle Grazia templom, amely 1461 és 1490 között a gótikából a reneszánszba hajló átmeneti stílusban épült, azzal büszkélkedhet, hogy a hozzá tartozó kolostorban lévő refektórium (azaz ebédlő) falán található az Utolsó vacsora. A tanítványai társaságában vacsorázó Jézust Leonardo 1495 és 98 között festette meg. Csodálatos, drámai freskója azóta okoz örömöt a nézőnek, és fejtörést a restaurátoroknak, akik hősiesen küzdenek a rossz állapotban lévő műalkotás megőrzéséért.
 
El kell ismerni, stílszerű, hogy vacsora közben az utolsó vacsorát fogyasztó megváltót láthatja a kolostor lakója, de mi azért jobban tesszük, ha főműveinket nem egy málló falra, hanem valamilyen jó minőségű vászonra festjük, ami tartósabb, és könnyebben szállítható.
 

2010. október 12., kedd

Városok-érdekességek/New York

New York

Ha New Yorkban a „Nagy Almában” jársz, Amerika leghíresebb városában, a világ mai kulturális központjában, amelyet az amerikai életérzés legtökéletesebb kifejezőjének tartanak, vigyázz, úgy ne járj, mint a helyi jómódúak kutyái!

A fogyasztói társadalom és az ország keleti partján különösen gyakori polgári jólét furcsa szokást eredményezett. A gyermekfelvigyázás, a babysitting mintájára létrejött egy új foglalkozás, amelynek képviselőit angolul dogwalkereknek, kutyasétáltatóknak neveznek. Napkelte után nem sokkal a Central Park kanyargós útjain megjelennek a dogwalkerek, mindegyikük 20, vagy annál is több ebet tart pórázon. Így a jóléti kutyák fizetett kutyasétáltatóikkal kifutkározhatják magukat, míg gazdáik még nyugodtan alszanak ágyukban. Túlságos szakosodásnak vagyunk itt tanúi: a háztartásbeli feleség masszázsterapeutája után megjelenik a háziállat fitnesz szakértője is. Pedig minden normális kutyatartó tudja: a háziállattal való kapcsolattartás egyik legkellemesebb rituáléja a reggeli és az esti séta. A nyugodt morfondírozás és az önfeledt játék ideje ez. Okulj a dogwalkeresek létéből, és ne hagyd, hogy a pénz elválasszon azoktól, akiket szeretsz.

2010. október 6., szerda

Városok-érdekességek/Barcelona

Barcelona

Ha Barcelonában, Katalónia fővárosában jársz, vigyázz, úgy ne járj, mint a híres-neves építész, Antonio Gaudí y Cornet!

Gaudí jellegzetes művei megtöltik a fél várost, főművét, a világhírű Szent Család-templomot (La Sagrada Familia) mégsem tudta befejezni. A templomot még egy építész kollégája kezdte építeni, de kilencévnyi munka után beletört a bicskája. Gaudí 1891-ben látott hozzá az épület folytatásának, és sokkal nagyobb türelemmel és elhivatottsággal 35 kerek esztendeig építette. Valószínűleg fő művét sose találta elég jónak a befejezéshez, mindig volt mit hozzátennie. Nos, addig cizellált, javított és alakított, amíg meg nem halt. A történet pikantériája, hogy a templom ma sincs készen, noha folyamatosan építik.

A tanulság pedig végtelenül egyszerű: ha van egy jó ötleted, valósítsd meg minél hamarabb, hogy maradjon idő a babérok learatására is.

2010. szeptember 29., szerda

Városok-érdekességek/Isztambul

Isztambul

Ha Isztambulban, az egykori Bizáncban, az egykori Konstantinápolyban jársz, vigyázz, úgy ne járj, mint Török Bálint! A legendás magyar nagyúr csak egyetlen csésze feketekávét fogadott el török vendéglátóitól, és hamarosan a rettegett isztambuli börtönben, a Jedikuléban, azaz a Héttoronyban találta magát. A szomorú történet részletesen olvasható az Egri Csillagokban, a Héttorony pedig ma is áll Isztambul külvárosában.

Mindazonáltal a helyzet sokat javult a XVI. század óta. A törökök, mintha kompenzálni akarnák a vendégbarátság egykori megszegését, a magyarokat testvérként üdvözlik városszerte, és minden turisták közül velük bánnak a legszívélyesebben. Úgyhogy ne lepődjünk meg, ha Isztambulban járva beülünk egy kávézóba, és a tulajdonos „feketeleves” helyett inkább elengedi a számlát.

Tanácsunk: mindig fontold meg, milyen meghívást fogadsz el, mégha manapság kevésbé is kell aggódnunk egy török kávé miatt.

Városok-érdekességek/Prága

Prága

Ha Prágában, Csehország meseszép fővárosában jársz, vigyázz, úgy ne járj, mint Slavata és Martinic, a két királyi helytartó! A két úriember II. Ferdinánd Habsburg uralkodó képviseletében bizonyos elnyomó intézkedéseket foganatosított. Ezt azonban a vallásukra és függetlenségükre oly kényes prágai nemesek erősen ellenezték. Tiltakozásaik odáig fajultak, hogy 1618. május 24-én Slavatát és Martinicot, néhány munkatársukkal együtt egyszerűen kihajították a Hradzsin egyik ablakán. A történészek szép szavával ezt nevezik defenesztrációnak. Mindenki megnyugtatására közölhetjük, hogy a hivatalnokok néhány zúzódással megúszták a kalandot.

Azt azonban nem állítanánk, hogy a defenesztráció nem volt következmények nélkül: Ez volt ugyanis a harmincéves háború kirobbantó eseménye. A sors iróniája, hogy szinte pontosan kétszáz évvel korábban 1419.június 30-án. Prágában már lezajlott egy (pontosabban: az első) defenesztráció, ez a huszita háborúk kitöréséhez vezetett.

És ha még azt is megemlítjük, hogy a csehek egyik legkiválóbb írója, Prága nagy szerelmese, Bohumil Hrabal ( a képen) is egy ablakon kiesve lelte halálát galambetetés közben. akkor kénytelenek vagyunk misztikus jelentőséget tulajdonítani Prága ablakainak. Mi azonban tanulhatunk a defenesztráltak sorsából, és Prágában járva a legjobban tesszük, ha nem merészkedünk emeleti ablakok közelébe. Annál is inkább, mivel a város számtalan földszinti és pincehelyiséggel büszkélkedhet, amelyekben a kristálytiszta helyi pilseni épp oly áttetsző, mint a veszélyes ablakok.
 

Városok-érdekességek/Krakkó

Krakkó

Ha Krakkóban, a lengyel királyok egykori koronázó városában jársz, vigyázz, úgy ne járj, mint a galambok Krakkó főterén. A sokak által lenézett madarak évtizedek, ha nem évszázadok óta jellegzetes látványosságai a nélkülük is lenyűgöző piactérnek. Elfogultság nélkül állíthatjuk, hogy a krakkói főtér, közepén a hatalmas Posztócsarnokkal, oldalában a Mária-templommal a velencei Szent Márk térrel vetekszik.

Szomorú tény, hogy míg a Szent Márk térről és a rajta sétálgató, röpködő galambrajokról mindenki tud, ADDIG Krakkónak közel sincs olyan hírneve. Mi annyit tehetünk, hogy itt és most revansot veszünk: a velencei galambokról egy sort sem írtunk. A krakkói főtér és galambjainak megtekintésére viszont csak buzdítani tudunk mindenkit.

És ha ott állunk a középkori Európa legnagyobb, 200x200 méteres piacterén, eszünkbe juthat a tanulság: nem elég helyi jellegzetességnek lenni, annak is kell látszani, sőt az az igazi, ha ezt mindenki tudja rólad. Jó marketing nélkül te is könnyen úgy jársz, mint a krakkói galambok.

2010. szeptember 27., hétfő

Városok-érdekességek/Madrid

Madrid

Ha Madridban, Spanyolország fővárosában jársz, amely körülbelül az ország mértani középpontjában fekszik, vigyázz, nehogy úgy járj, mint II. Fülöp, tizenhatodik századi spanyol király!

A Habsburg-házból való király 1561-ben fővárossá tette, és ezzel rohamos fejlődésnek indította az addig jelentéktelen Madridot. Egyébként többek közt Nápoly királya és Milánó hercege is volt, nem mellékesen legyőzve a franciákat, a nevezetes lepantói csatában a törököket, uralma alá vonta Portugáliát. Madridban több nagyobb építkezést is indított.

Tanulságos, hogy bővítette, rendbe hozatta a Királyi Palotát, de a helyet nem kedvelte, és királyi funkciójának dacára inkább lakott Escorialban, mint a Királyi Palotában. Márpedig király nélkül egy királyi palota üres pompa, felesleges fényűzés, ablakon kidobott pénz.

Hányszor járunk így mi is: megvásárolunk valamit, amire nincs is szükségünk, és utána csak foglalja a helyet. II. Fülöp esete arra tanít, hogy Te se költekezz felelőtlenül. A pazarló Habsburg is megjárta: a kihasználatlanul álló palota 1734-ben leégett, helyére új királyi palotát kellett építeni, ezt nézheti meg a mai látogató.

Városok-érdekességek/Párizs

Párizs

Ha Párizsban, Franciaország és a századforduló művészetének fővárosában jársz, vigyázz, nehogy úgy járj, mint a méltán hírhedt Marquis de Sade!

A rossz hírű márki –akinek nevéhez azért több szörnyűséget ragasztott az utókor, mint amennyit valójában elkövetett- egy ideig Párizs legszigorúbb börtönében raboskodott. Természetesen a Bastille-ról van szó. De Sade több évet töltött a kietlen falak között, és elmondható, hogy ő volt minden idők legengedetlenebb foglya. Szüntelen agitációkkal próbálta fogolytársait lázadásra bírni, és Enzo királlyal ellentétben őt állandó tenni akarás, folyamatos íráskényszer jellemezte –hogy egyéb késztetésekről ne is beszéljünk. A börtön igazgatósága, megelégelve de Sade renitenskedését, július 4-én (!) egy elmegyógyintézetbe szállíttatta.

De Sadenak még arra sem volt ideje, hogy börtönben írt műveit magához vegye. És bár felesége visszament s falrepedésekbe rejtett írásokért, balszerencséjére ezt július 14-én tette –azon az emlékezetes napon, amikor a párizsi nép földig rombolta a Bastillet. Az írások nagy része így végleg elveszett. Nyilvánvaló, ha a márki nem lázadozik sorsa ellen, a műveivel együtt békében szabadult volna a forradalom kitörésekor.

De Sade, az izgága márki fordulatos élete több tanulsággal is szolgál, de a legfontosabb bizonyosan ez: ha valamit nagyon akarunk, különösen, ha az oly törékeny dolog, mint a szabadságunk, nem nagyon érdemes kapálózni érte, mert még leverjük.

Városok-érdekességek/Róma

Róma

Ha Rómában, az olasz fővárosban jársz, az egyetlen városban, aminek egy ország a része (a fél négyzetkilométeres Vatikán), és a mesés ókor grandiózus romjai teljesen elvarázsolnak, nézz a műemlékek mögé, és vigyázz, úgy ne járj, mint Marcus Aurelius!

A filozófus császár emlékműveivel mostohán bánt az utókor. Az uralkodó barbárok ellen vívott harcainak emlékére állított, 30 méter magas Marcus Aurelius oszlopot V. Sixtus pápa használta fel saját céljaira. Az oszlop tetejéről levetette a sztoikus uralkodó szobrát, és helyére Pál apostolét állíttatta. Azóta a pannóniai harcokat ábrázoló domborművekkel díszített oszlop tetején –nyilván értelmetlenül- a szeretet parancsolatát megfogalmazó apostol magasodik.

De ez még nem minden: a császár másik jelentős emlékművét, a Capitolium tetején álló bronz lovas szobrot a légszennyeződés támadta meg, ezért el kellett távolítani dicső helyéről, és végül 1990-ben a tér oldalán lévő múzeumban helyezték el. Mi magunk aztán igazán tisztában vagyunk a szobrok változatos és általában szomorú sorsával. Ám a világ változik: az emlékművek legnagyobb ellenségei immár nem a szobordöntők, hanem a galambok, a kipufogócsövek és a dohányosok.

Nagyszabású tanulságul álljon itt egy fontos észrevétel: sajnos manapság az egyetlen örökérvényű ércnél, bronznál, márványnál maradandóbb anyag a veszélyes hulladék. És esténként még ki sem kell világítani.



2010. szeptember 10., péntek

Hétvége Riminiben

Idén augusztus 23-tól 26-ig volt módomban egy gyors kirándulást tenni a festői Itáliában. Ezen kirándulást nem repülővel, hanem autóval tettük meg. Hosszas gondolkodás és mérlegelés után a Budapest-Székesfehérvár-Veszprém-Szentgotthárd-Graz-Bologna-Rimini útvonal mellett döntöttünk. Fő ok az volt, hogy bár Szlovénián keresztül lett volna a legrövidebb, viszont ott 8.000.-Ft az autópálya díj és nem annyival rövidebb az út, hogy ez üzemanyagban megtérüljön, azaz a második legrövidebb útvonal maradt.

Graz után kifejezetten festői hegyek között haladtunk át Olaszországba egészen Tarvisio-ig. Az autópálya legmagasabb tengerszint feletti magassága 870 méter volt, teletűzdelve alagutakkal és hihetetlen magas hidakkal. Varázslatos volt az út.

Nagyjából a tervezett út felénél van a Wörthi tó, ahol a Marsche étteremben napszaknak megfelelő enni-innivalót találhat a fáradt utazó. Persze nem ingyen. De nagyon ott tud lenni, amikor az ember egy gyönyörű tóra nyíló teraszon majszolgatja zsemléjét friss paradicsommal és forró teával.

Olaszországban kétféle autópálya van. A régi és az új. A régi pont olyan, mint nálunk a régi nullás. Szűk, veszélyes és kopott, tele teherautóval, amelyeken őrültek ülnek, akik indexet és istent nem ismerve közlekednek. Az új ennél kicsivel szélesebb és nem betonelemek választják el a szembejövő sávokat, hanem alumínium korlát.

A hajnali 2-kor indulás minden tekintetben hasznos volt. Magyarországon még a reggeli forgalom előtt átjutottunk, és pont reggeli időre értünk a Wörthi tóhoz, ahonnan további 6 órányi utazás várt még ránk. Az idő rövidsége miatt nem foglaltuk el Riminihez közeledve a szállást, hanem a közeli San Marinoba látogattunk el. A 28000 fős miniállam csodálatos adottságokkal rendelkezik. Legmagasabb pontján épített várból el lehet látni a tengerig. Mindenképpen érdemes megnézni, hiszen varázslatos. A parkolás nem egyszerű, főleg a turisták által sűrűn látogatott helyeken, de nem olyan vészes.

A várba gyalog, vagy egy lanovkaszerű szerkezettel lehet feljutni. 12 óra autózás után az utóbbit választottuk. A vár pazar volt. Minden épülete élt. Vagy állami szerv, vagy bank vagy múzeum által, de használatban van. Érdekes volt belecsöppenni a világ legrégebben fennálló köztársaságába.

Közel 5 órát sétálgattunk San Marinóban, majd kb. fél óra alatt átautóztunk a Rimini tengerpartjánál lévő szállodába. Az első meglepetés akkor ért, amikor a GPS egyszer csak majd 60 szállodát jelenített meg a képernyőjén. Ez úgy néz ki, hogy a tengerparttól távolodva 6-7 sorban az utcákban csak szállodák és hotelek vannak. Esetleg éttermek. Lakóház semmi. És minden olyan olaszos. Szűk, sűrű, zajos, első blikkre élhetetlen, káosz-szerű, de aztán valahogy mégis minden működik. A parkolástól kezdve a tömegközlekedésig.

A környék láthatóan rá volt állva a turistákra és a bevételre, ugyanis a szálloda strandja is pénzbe kerül még a vendégeknek is. Sőt, a szálloda parkolója is fizetős. Minden fizetős. Nem jelentős árakkal persze, de sok kis apró bosszantó költséggel.

Mindenki beszél angolul, meg oroszul. Ugyanis mint kiderült, ez az egyik kedvenc helye az oroszoknak, így rubelt is lehetett váltani. Forintot viszont nem. Nem is ismerték. Úgy néztek rá, mint tescós pénztáros a „Gazdálkodj okosan” játékpénzére.

Minden étteremben van pizza, lasagna és millió más tészta, valamint tengeri herkentyűk. Lehet válogatni, ki mit szeret. Ami viszont meglepő, hogy nem drágább, mint egy balatoni étterem. Bár mondjuk egy balatoni étterem drágább egy átlag magyarnak.

A szállás elfoglalása után jött a vacsora, majd séta a tengerparton és a városban. A szállodák utcái közül az egyik ki lett nevezve sétálóutcának, ami alig lehetett hosszabb 4-5 km-nél. Étterem, fagyizó, ruhabolt váltogatta egymás, néha egy-egy parfümériával, vagy ékszerüzlettel feloldva az egyhangúságot.

Valamikor éjfél után sikerült ágyba kerülni. A másnapi reggeli nagyon finom volt. Svédasztal bőséges választékkal. Itt tudatosult bennem, hogy az olaszok nemzeti eledele a Nutella. Az mindenhol van és rengeteg van belőle.:-)
Reggeli után jött az egész napos strandolás a kb. 40 méterre lévő tengerparton. A strand nem túl drága, de nem a belépésért kell fizetni, hanem a nyugágyakért. Délelőtt 10-re minden nyugágy megtelt, és nagyon zsúfoltnak tűnt az egész, mégis mindenki türelmes volt és nem láttam vitát, vagy problémázást. Bármily hihetetlen, a tenger sós, a nap pedig éget. E két tény miatt kell a magas faktorú naptej, és az édesvíz innivalónak. Ha nincs, az ember le is ég, meg marhára szomjas is lesz, és ezt még a nagyon meleg tenger sem tudja feledtetni.

Délben a strandon csak a nagyon kitartó külföldi turisták maradtak, akik gyorsan sokat akartak tapasztalni és barnulni, így mi is. Az olaszok elmentek haza aludni a légkondis, hűs házaikba. Délután 3 körül kezdtek el megint szállingózni. Mi este 6-ig bírtuk a strandot, aztán irány a szálloda, ahol zuhany és vacsora várt, majd városnéző sétára indultunk.

Másnap a reggeli után indultunk hazafelé, de betértünk Velencébe, ami szinte útba esett. Alig 2 órára van Riminitől. Velence bejáratánál egy hatalmas parkolóban kellett hagyni az autót, ahonnan vonattal, vagy vízibusszal lehetett bejutni a városba.

A város számomra csalódás volt kicsit. A szűk, kanyargós utcákra számítottam, a nem túl virágillatú csatornákra szintén, de sok kopott, düledező, esetenként romos házra már kevésbé. Sok helyről a „nyócker” lepukkant része jutott eszembe, de az is tény, hogy szinte minden tégláról sütött a történelem. A vízibuszról a Rialto hídnál szálltunk le, ahol gyorsan beszereztünk egy Velence-térképet és gyalog nekivágtunk a városnak. Célunk a Szent Márk tér volt, amit kisebb nehézségek árán, részben a térkép, részben az útjelzők segítségével sikerült megtalálni. Érdekes volt a rengeteg kisebb-nagyobb csatorna, szűk utca, sikátor és az autók teljes hiánya.
A szent Márk téren nem mentünk be sehova, mert kilométeres sorok álltak, nekünk pedig szűkös volt az időnk. Meg a pénztárcánk. Igaz, Velencében ismerik a forintot, és alig 412.-Ft-os áron váltanak is érte Eurót. A szent Márk térről a vízibusszal visszamenetünk a parkolóhoz, ami mellett egy kisebb kínai-indiai piac is volt, ahol mindent meg lehet venni olcsóbban, ami Velencéről szól és a belvárosban is árusítják.

Velencéből pedig egy rövid Whürt tavi megállót beiktatva 10 óra alatt értünk haza.
 
Szerző: V. Péter

Látnivalók Olaszországban

2010. augusztus 23., hétfő

Irány Nápoly!

Valljuk be őszintén, a legtöbb magyarnak az jut eszébe Nápolyról, hogy Olaszország déli részén van, koszos nagyváros, ahol a maffia az úr, nagy a bűnözés. Azt tudjátok, hogy az igazi pizza innen származik? Vagy a z igazi sfogliatelle és a ba’ba’ mi a csuda lehet? Na és a funicolaret eszik vagy isszák, vagy éppen egy közlekedési eszköz?

Bevallom nektek, én is így voltam ezzel, amíg meg nem ismertem Nápolyt. Egy évig éltem és dolgoztam ott. A maffiából és a bűnözésből én semmit sem láttam, csak a tv-ből értesültem róla. Nem lopnak többet, mint Rómában, és a turistaútvonalakat naponta takarítják.

Azt mondják, semmin sem kell csodálkozni a városban, bármi furcsaságot lát is az ember. Idő kell ahhoz, hogy megismerd, de ha megismered, megszereted.

A város nagyon szép és különleges. Minden városrésznek megvannak a saját jellegzetességei, szépségei. Mergellina, Posilippo, Vomero igazi gyöngyszemek. A tenger sokkal szebb, sokkal kékebb, mint északabbra, és a szigetvilág: Ischia, Procida, Capri….

Az élet olcsóbb, mint Rómában. Például Róma külvárosában egy kismeretű albérleti szoba 400 euro havonta, de a jobb helyeken 550-600 euro. Nápoly külvárosában már apartmant is lehet találni 400-euroért.

Sokan lejárnak bevásárolni ruhát, cipőt, mert ha a vonatjegyet is belekalkulálják, akkor is olcsóbban veszik meg ugyanazt, és nincs az az őrült embertömeg mindenütt. Bár a belvárosban kaotikus a közlekedés, délutáni csúcsforgalomban a piazza Municipio-ról - ami a központban van -, eljutni a piazza Garibaldira, ahol a vastállomás van, gyakran gyalogosan könnyebb és gyorsabb (20 perc végig az Umberto sugárúton), mint buszon, vagy taxival, mert araszol a kocsisor.

Ha vonattal jöttök Rómából, akkor a Napoli Centrale–ra érkeztek, a központi vasútállomásra, amely a piazza Garibaldi-n van. Ez egy irdatlanul nagy tér, sajnos a metróépítési munkák miatt eléggé fel van túrva, de a környéken nagyon sok a szálloda. Ha viszont a kikötő környékén van a szállásotok, vagy közel hozzá, akkor busszal érdemes megközelíteni, ajánlom az R2-est, vagy taxit 20 euroért.

A piazza Garibaldiról nagyon sok más busz is indul, és az állomás épületében van a metró lejárata is, ha éppen metróval kell, vagy lehet megközelíteni a célpontot. Itt normális buszmegállók vannak, de városon belül.

A buszokra ugyanaz vonatkozik, mint Rómában, de itt ezerszer biztosabb, hogy a busz nem tud beállni a buszmegállóba. Gyakran dupla sorban parkolnak az autók, és itt a motorosok száma tízszerese a Rómában lévőknek. A motorosok őrült módon cikáznak az autók között, ahogy a gyalogosok is.. Nem számít hol megy át az úton, van-e zebra vagy nincs, vagy éppen a körforgalomban kacsázik. Nápolyban vagyunk, ahol minden lehetséges, és nem kell csodálkozni semmin sem.

Ha repülőgéppel jöttök, Capodicchino-ra, Nápoly repülőterére érkeztek, amely aránylag közel van a városhoz, félóránként jár az ALIBUS. Menetidő 20 perc, megállója van a piazza Garibaldin is, a vasútállomásnál, aztán a Piazza Municipio, Molo Beverello-hoz érkezik a központba. A buszra nem jó a városon belüli busz-metrójegy, erre külön kell venni a buszsofőrné, 3 euroba kerül.

A busz-metrójegy 1.10-be kerül, de 90 percig érvényes. Tabacchieriában (trafik) lehet venni, vagy néhány helyen újságosnál is. A pizza, a kávé, kornetti, panino, kb 10-15 %-al olcsóbb, mint Rómában. Az üzletek bezárnak fél 2-kor és fél 5-nél előbb nem nyitnak ki. A postákon mindig sor kígyózik, tehát bélyeget és képeslapot az utcai elárusító helyen vegyetek.

Ha az obligatrice, vagyis a jegylyukasztó nem működik a buszon, Nápolyban az a szokás és elvárandó cselekedet, hogy azon nyomban tollat ragadva a kezünkbe, rá kell írni a jegyre, hogy mikor (hónap, nap, óra és perc) szálltunk fel az autóbuszra, így ha jön az ellenőr, nem büntet meg 50 eurora. Azt a szöveget, hogy rossz a lyukasztógép, nem fogadja el. Rómában az ellenőrök ezt a ráirásos módszert nem hangoztatják az utasok körében, ők szeretnek bírságolni.

Pénzváltás: a forint errefelé nem kívánatos, örüljetek, ha valahol valaki elfogadja váltásra, tehát eurot vigyetek, amennyit az útra szántok. Sokan összetévesztik Ungheria-t Bulgáriával, vagy Budapest hallatán Bukarestre gondolnak.

TÁSKÁTOKRA ITT IS NAGYON VIGYÁZZATOK, DE UGYANAKKOR A LÁBATOK ELÉ IS NÉZZETEK, NEHOGY EGY HATALMAS VALAMIBE LÉPJETEK!

Nápolyban érdemes megnézni a kikötőt és környékét, az Umberto galériát, a piazza Plebiscito-t, a Castel di Uovo, Castel Nuovo, Mergellina egy érdekes városrész, aztaá Posilippo is, via Chiaia a sok-sok üzlettel, a lungomare-t, ami magához öleli egyik oldalán a tengert, másik oldalán a várost. Látni lehet Caprit is a távolban, ami úgy fest, mint egy fekvő női szobor.

A Vezúv csodálatosan szép nyáron is, de télen hósapkával, tövében a pálmafákkal a legszebb. Busszal fel lehet menni egy darabig, de utána gyalogolni kell felfelé, elég közel lehet menni a nagy kráter széléig a kitaposott úton.

A via Toledoról, vagy a piazza dei Martiri környékén is nagyon sok szűk kis utca, vicolo nyilik, amikben mindent lehet találni: régi, eredeti napolyi termékeket, amelyeket itt gyártanak a kisiparosok. Ha csak kíváncsiságból is, de mindenképpen érdemes néhány ilyen vicolon felkaptatni, másikon lejönni.

Láthatunk ősi mesterségeket is, cipőpucolót, vagy a dalos Pulcinellákat is (lásd fenti fotón). Szerencsehozó figura a pulcinella, igazi nápolyi ajándék.

Nápolyban meg kell kóstolni a Baba-t, ami egy jellegzetes édesseg: tészta rumos szirupban áztatva..Formája alapján gombára hasonlít, 1 euro körül van az ára, de vannak mini méretűek is 0,60 körüli áron. Isteni finom.

Aztan a sfogliatelle… mmmm… remek. Valójában a mi levelestésztánkhoz hasonló. Sok változata létezik, krémmel, lekvárral, gyümölccsel… Na és az eredeti nápolyi pizza.. kihagyhatatlan.

Nagyon sok néger van a városban, akik üzletek előtt, vagy a sarkon ácsorognak és kéregetnek, és vannak, akik neves márkák (ruha, cipő, táska, stb.) utánzatait árulják a földön. Őszintén szólva lehet találni nagyon jó hamisítványokat is, de legyetek óvatosak, mert árulni-vásárolni ezeket büntetendő cselekedet.

Ne csodálkozzatok, ha azt látjátok, hogy se szó se beszéd, gyors vágtában összekapják a pokróc négy sarkát áruval együtt, hátukra, vállukra dobják és nyílsebesen rohannak be valamelyik szűk kis utcácskába. Remélhetőleg nem kell utána rohannod, mert éppen üzleteltetek, ugyanis nem tudni milyen módon kommunikálnak egymással, de tudják, hogy éppen jön a policia!

A nápolyi dialektus erősen eltér a megszokott olasz nyelvtől, de angolul sokan beszélnek és természetesen beszélik az általunk tanult olaszt is.

A funicolare, amit a bevezetőmben említettem, a föld alatt megy, hasonlit a pesti libegőhoz. Három kocsiból álló közlekedési eszköz, úgy húzzák fel erős drótkötéllel. Ilyen megy fel Vomeroba is.

Látnivalók Nápoly környékén:
Pompei: A központi pályaudvarról lehet eljutni vonattal, amit úgy hívnak, hogy circumvesuviana. Ott kanyarog a Vezúv lábánál, és átvisz a túloldalara. Élvezetes utazás, érdekes látni, hogyan változik a félelmetes Vezúv formája, színei. A vonatról Pompei Scavi-nál kell leszállni. Itt táblák jelzik, hogyan juthasz be a hires-neves ókori városba. 9 euro egy belépőjegy, s vonatjegy 5 euro körül van.

Ercolano: hasonló hely, de kisebb, ugyanúgy lehet menni, de közelebb van Nápolyhoz. A belépőjegy itt is 9 euro, a vonat 3-4 euro.

Capri: a nápolyi kikötőből elég sűrűn indulnak hajók, a molo Beverelloról. Attól függően, milyennel utazunk, 17 euro körül már át tudunk hajózni, oda-vissza 34 euro. Az út kb. 40 perces, és Anacapriba érkezuük.

Egy megszívlelendő tanács:  ne vegyetek retur jegyet, vagyis andate e ritorno-t, mert lehet, hogy órákig fogtok ülni Caprin, és várni annak a társaságnak a tragetto-ját (hajóját), amellyel mententek, és amelyre a jegyet vettétek. Vegyetek csak egy útra szóló jegyet, aztán amikor vissza akartok jönni a városba, vegyetek a legközelebb indulóra.

A Sorrentoi öbölbe eljutni több idő, kb. másfél-két óra az út vonattal, ugyanigy lehet menni a circumvezuvianaval.

Az olaszok többnyire augusztusban mennek szabadságra. Sok gyár, üzem stb. bezár, ekkor adják ki a szabadságokat. Elvonulnak a tengerhez délre, északra, vagy a hegyekbe. Csak a turizmus és vendéglátás marad, de a szallodák többsége is tart 2 hetes szünetet.

Remélem, hasznos információkkal szolgáltam. Ha valakinek van kérdése, írjon a guranga@hotmail.it  címre.

Jó utazást és szép, élményekben gazdag nyaralást kivánok.

Szerző: F.Gy

Irány Róma!


Látnivalók Olaszországban

2010. július 26., hétfő

Irány Róma! 2. rész

Va bene, Rómában vagytok, megérkeztetek, jót aludtatok, megettétek az első reggelit a szállodában, kávé, kornetto, pirított kenyér vajjal, lekvárral, attól függ hol mit adnak.

Indultok városnézőbe. Már a gyengébb színvonalú szállodákban is adnak a centro storico-ról (történelmi városrész) térképet ingyen. Elég jól hasznalható a centro storico-n belüli látnivalókhoz, de a városon belül nagyon sok helyen vannak turistapontok, ahol lehet kérni információt, vagy az üvegfülkében ücsörgő carabinieri-k (rendőr, csendőr) is segitenek, meg az üvegfülke nélküliek is. Legkönnyebben őket lehet felismerni, mert a fekete nadrágjukban szélesebb piros csík van, nyáron kék inget viselnek hozzá, és a sapkájukon a jelvény olyan, mintha egy bomba éppen lángolna.

MINDENKI FOGJA SZOROSAN A HÓNA ALATT TÁSKÁJÁT, HÁTIZSÁKOKBÓL HAS-ZSÁKOKAT CSINÁLNI, ELŐREFORDÍTANI, EZEKET IS ALAPOSAN FOGNI, SZORÍTANI, MERT A TOLVAJOK ÚGY LOPNAK HOGY ÉSZRE SEM VESZED, ÉS VOLT PÉNZTÁRCA - NINCS PÉNZTÁRCA, FUTHATSZ A PÉNZED UTÁN!

Ha csak a pénztárcádtól szabadítottak meg, túl sok reményt ne fűzz hozzá hogy megkerül, és órákig ücsöröghetsz egy jegyzőkönyv miatt, ha bejelentést teszel róla. De ha a teljes táskát is ellopták útiokmanyokkal együtt, akkor el kell menni a zona-ban (kerület) illetékes carabiniere-állomásra (csendőrség–rendőrség, és bejelenteni, hogy legyen egy okirat, amivel otthon, vagy a reptéren igazolni kell a lopást. Minden ilyen helyen van, aki beszél angolul, ha az olasszal nem boldogultok. Ha nem tudsz se angolul, se olaszul, kicsit nehéz a kommunikálás.

Busszal utazáskor nagyon oda kell figyelni, mert gyakran az autók a buszmegállóban is parkolnak, a busz nem tud beállni, vagy csak egy sárga tábla jelöli, hogy ott megállhat a busz, ha van felszálló. A buszok az úttesten állnak meg fel-leszállás esetén, feltartva a forgalmat.

Neked viszont jelezni kell a buszsofőrnek, integetni, ugrálni stb. a busz előtt, jelezve azt, hogy te éppen ezt a buszt várod és fel akarsz szállni. Szóval szép nyugodtan ácsorogni még a normális, otthon megszokott buszmegállókban se lehet, mert a buszos azt hiszi, hogy egy másik autóbuszra vársz. Ha nem jelzel, elhúznak melletted, és várhatsz a következőre.

A menetrendet nem igazán tisztelik és tartják be. Gyakran ugyanabban az időben jön 3 ugyanolyan szamú busz, és ha éppen lemaradtál, akkor várhatsz egy jó ideig. Türelem kérdése az egész. Tehát ahova csak lehet, inkább metróval kell menni.
A most következő árak, amiket leírok, átlagos vételezési helyre vonatkoznak. Turista látványosság közelében akár a tripláját, vagy a négyszeresét is elkérhetik:
  • Fagyi kis adag, 2-3 euro körül mozog
  • Ásványviz 0.50 – 1 euro
  • Cola, tea és hasonlók: 2 euro
  • Sör piccolo: 4-5 euro
  • Jégkrém pl. Magnum: 2 euro
  • Kávé: 1 euro, kiemelkedően magas áron láttam a San Pietro-hoz közel, 4.50 volt
  • Cappuccino: 1.20 -1.50 euro
  • Cornetto: 0,80 – 1 euro
  • Pizzaszelet belül töltve: 2-4 euro
  • Pizza hagyományos, kerek, egyszerű feltéttel: 7-9 euro  
A római üzletek többsége 10-kor nyit, kivéve az élelmiszerboltokat, bárokat. Délután fél 2-2 tájban bezárnak – nem mindegyik – és 4 óra, fél 5-kor nyitnak újra. Este 7-ig, 8-ig nyitva tartnak. Kivételt képeznek azok az üzletek, amelyek nagyon forgalmas helyen vannak, mint példaul a Terminiben lévő bevásárlóközpont. Ezek reggel nyitnak 9-kor, némelyik már fél 9-kor és este későn zárnak. Ilyenek a nagyon forgalmas utcákban lévő üzeletek is.

Jó olasz szokás a reggeli kávé, cappuccino, kornetti. Ebédre valami bárban egy panino, ami egy szendvicsnek felel meg, vagy egy pizzaszelet belül töltve, vagy egy jó saláta.
Vacsora a kiraly! Huuu .. mit összeeszünk:-) A sorrend nagyon fontos, egy vacsora nálunk másfél óra, vagy még több... de azóta nem volt epegörcsöm, amióta olaszosan étkezem.
Akinek marad ideje és kedve, ajánlom megnézni az alábbi, Róma környékén található látnivalókat: 
  • Cerveteri etruszk sirok. Csodálatos látnivaló. Kijutni vonattal és busszal lehet. Ugyanazt a vonatot kell választanod, mint aki Szardiniára megy, tehát Termini, 25-29 vágányok, Civitavecchia, Pisa, Grossetto, Montalto -- és Ladispoli Cerveteri-ben kell leszállni, innen busz megy Cerveteribe.
  • Hasonlo jellegű hely Tarquinia, ugyanezen útvonalon, de a Civitavecchiai vonat nem jó, mert Tarquinia messzebb van 2 megállóval, tehát az összes másik vonattal lehet menni.
  • Tivoli - csodálatos hely. Van egy ókori ásatás hatalmas területen, nagyon szép és érdekes. A másik egy villa hatalmas parkkal, telistele különleges szökőkutakkal. Nagyon sok esküvői fényképezkedés van Tivoliban, a meseszép háttér miatt. Vonattal lehet menni a Terminiből.
  • Ostia antica - egy hatalmas ókori színház van itt. A Piramidtól indulnak Ostia lido-ra a vonatok, 1 euro a jegy egy útra.
  • Bracciano –tó. Nincs messze, nagyon szép hely, vonattal lehet menni, Ostia vagy Trastevere, vagy a San Pietro-nál lehet felszállni. Az utóbbi évek egyik nevezetes programja volt, amikor Tom Cruise itt tartotta az esküvőjét, a Braccianoi várban.
Ha van még legalább 2 teljes napotok és elegendő pénzetek, menjetek le Nápolyba, onnan pedig Pompei-be, Caprira. Nápoly sem koszosabb hely, mint Róma, ugyanúgy naponta takarítják a turista útvonalakat, mint Rómában.

Rómában is vannak piszkosabb területek és szeméthegyek, csak azt nem szokták mutogatni a tv-ben. Nápoly egy külünleges hely, ahol semmin sem kell csodálkozni! De erről legközelebbi, Irány Nápoly! írásomban olvashattok. 

Remélem, mondtam egy-két hasznos dolgot, vagy ha már mindezt tudtátok, sebaj, én így is örülök, hogy eddig eljutottatok az olvasásban, és kívánok nektek szép, élményekben gazdag napokat Rómában! Jó utazast!

Ha van kérdésetek, íjatok e-mail-t a következő címre: guranga@hotmail.it

Irány Róma! 1. rész

Kedves honfitarsaim, akik Rómába készültök, nektek szedtem csokorba néhány általam hasznosnak vélt információt a római utazáshoz a teljesség igénye nélkül. Olyan tanácsok ezek - tőlem, aki itt élek és dolgozom ebben az ÖRÖK városban -, amelyek útikönyvekben, prospektusokban nem szerepelnek.

Rendben, tehát eldöntöttétek: utazunk Rómába. Ha szervezett úttal jöttök, nincs gondotok semmire, csak őrült tempóban rohanni az idegenvezető után, ügyelve arra, hogy le ne maradjatok a csoporttól. Ha viszont egyénileg jöttök, mert nem csak egy fotó erejéig akartok a Trevi-kútnál lenni, hanem akár egy órán át is ott üldögélni és hallgatni a víz csobogását, vagy napfürdőzni a Spanyol lépcsőn, pizzázni ott és akkor, ahol és amikor kedvetek tartja, és még sorolhatnám. Akár így, akár úgy, de biztosan találtok néhány hasznos dolgot az írásomban.

Az első tanács: otthonról hozzatok euro-t! Amit a római nyaralásra szántok, otthon váltsátok be. Kissebb beváltóhelyeken a jó magyar forintot el sem fogadják, viszont ahol igen, ott rettenetesen rosszul váltanak. Akkor is jobban jársz, ha visszaviszed a maradékot, és majd otthon csinálsz belőle forintot, vagy félreteszed egy következő utazásra.

Közlekedés Rómában

Fiumicino repülőtér: Rómába taxival lehet bejutni, 40 euro a Termini palyaudvar. Kicsit soknak tűnik, de ha azt nézzük, 3 személy esetén már gazdaságos, mert a Leonardo express, ami egy vonat a repülőtér és Termini központi vasútállomás között, személyenként 14 euro-ba kerül. Nem áll meg sehol, kb. fél óra az út, a vonat légkondis.

A Termini-ből minden irányba el lehet jutni, itt van a metrók találkozópontja: A, B metróvonal, legtöbb FS is innen indul. Aki viszont nem akar a Terminibe menni, mert a szállodája, vagy úticélja közel van Tiburtinahoz, Trasteverehez, Ostiense – Piramid stb., vagy nem akar fejenként 14 eurot fizetni, létezik másik vonat is, ami a Fiumicino repülőtér és Fara Sabina, vagy Orte, vagy Poggio Mirteto között közlekedik 15-20 percenként. Igaz, mindenhol megáll és attól függően, hol akarunk leszállni 3-4 euro körül van. Ezen is van légkondi.

Termini pályaudvar, vonatok, metrók: Ha valaki például Szardiniára megy nyaralni, Rómáig repülővel megy, aztán Civitavecchiában kell behajóznia. A vonatok, amik jók neki: Civitavecchia, Pisa, Grossetto, Montalto di Castro (mindig a 25-29 vágányok valamelyikéről indulnak). Vonatjegyet lehet venni barmelyik tabbacchieriaban (trafik), vagy az automatákban, nem muszáj a hosszú pénztári sorokat kivárni. Ugyanígy lehet venni tabacchieriában jegyet metróra, buszra, villamosra.

Egy metrójegy, amit lehet használni buszon, villamoson is 1 euroba kerül, és 75 percig lehet vele utazni. Érvényesíteni kell vagy a metrókapuknál, vagy a buszon, villamoson. Fontos! A metróra ez a 75 perc nem vonatkozik, egy utazás során lehet 1 jegyet használni. Tehát ha metro A-val mentünk 3 megállót és megyünk a B-vel is kettőt, ugyanaz a jegy használható. Viszont ha például a 40-es buszon utaztunk 20 percet, egy másik buszon vagy villamoson ez még jó lenne 50 percig, de a metrora már nem jó. Ott új jegyre van szükségünk. Buszról villamosra, másik buszra, vagy szakaszhatáron belül vonatra igen, lehet használni ugyanazt a jegyet.

Lehet venni napijegyet is, 24 órára vonatkozik, tehát az érvényesítéstől számít a 24 óra, nem a naptári napra vonatkozik. Ez 4 euroba kerül. Ezen kívül vehetünk 3 napos turista jegyet 11 euroért.

Ha nem akartok gyalogolni mindig a hatalmas Rómában, akkor szerintem érdemes legalább a napijegyben gondolkodni.

ESZETEKBE NE JUSSON BLICCELNI! HA LEBUKTOK 50 EURO A BÜNTETÉS.
 

2010. július 22., csütörtök

Londoni kalandok 2.

A másnapi konferenciaprogram feszített volt, így csak este 8 után tudtam nekivágni a városnak. Gyalogosan a Big Ben-től elmentem a Trafalgar térig, ahonnan tovább egyenesen nekivágtam az üzletek, éttermek, színházak kavalkádjának.


Összefutottam néhány résztvevővel a konferenciáról, így egy magát londoni mindentudónak kikiáltó lengyel fiatalember vezetésére bíztuk magunkat. A fiatalember szerette a sört, csak nem bírta, így két korsó után a sétán egy élethalál maratonná változott, mivel az úr elindult, hogy keressen egy nagyon tuti pubot, és akárhogy siettünk, ő 50 méterrel előttünk rohant. Mindenhová benézett, de semmi nem volt elég jó neki. Nagy nehézségek árán sikerült megállítani egy étteremnél, ahol megpihenhettünk, ehettünk, ihattunk. Drágán. Nagyon drágán.

Aztán egyszer csak kibukkantunk a Waterloo hídnál. A lengyel megesküdött, hogy a híd másik oldalán ott a tuti pub. Nem volt. Sem a következő, sem az azután, de még az azt követő utáninál sem. Így az akkor már sötét éjszakában végigsétáltuk/rohantuk a Temze másik partját, és a London hídnál (a 6. következő hídnál) megtaláltuk a pubot. Nagyon szép volt, ott állt Drake kapitány Golden Hind hajója, szépen faragott minden, ami csak kell, de sajnos zárva volt.

Ekkor már éjfél körül járt az idő, és a közelben talált hosszabban nyitva tartó műintézményben ittunk kicsit, majd az utolsó metró távozása után nekivágtunk a londoni éjszakai buszok hálózatának kibogozásához, hogy visszatérhessünk a szállodánkba, mivel gyalogolni senki sem akart újabb 2 órát.

A buszmegállók térképein nagyon jól követhetőek a járatok, így gyorsan visszataláltunk a Trafalgar térre, onnan pedig egy másik járattal a Viktória pályaudvarra. A jegy 2 font, de lehet váltani elektronikus jegyet is, ami nagyon praktikus, mert ha többet utazik az ember mint egy napijegy ára, akkor már a rendszer nem von le több pénzt. Már amikor működik. Ugyanis az éjszaki járaton nem működött, így dacára a feltöltött elektronikus jegyemnek plusz jegyet kellett váltanom.

Másnap, pontosabban aznap, a délután volt az enyém, mivel a repülő indulásáig volt 5 egész szabad órám. Az előző esti maraton után a talpam ugyan tiltakozott a további séta ellen, de mégiscsak Londonban voltam, így mentem és mentem. A Viktória pályaudvarról a Victoria roadon elsétáltam a Westminster apátságig, ami ugye a parlament, és a Big Ben mellett található, de ott van a tüntetések tere is, ahol valaki mindig tüntet valamiért. Innen a kormányzati negyed mellett nappal is végigsétáltam az előző esti túrát a Trafalgar térig, onnan pedig a St. James parkon át a Buckingham palotáig.

Nagyon élveztem a turisták forgatagát, a tisztaságot a rendet. Jó érzés volt. A palotánál beleszaladtam a palotaőrség kivonulásába, síppal dobbal, ami szintén nagyon tetszett. A parkok és az épületek szintén lenyűgözők.

Innen körutamat lezárva visszasétáltam a Viktória pályaudvarra, ahol egy eredeti indiai étteremben ettem egy finom ebédet, amit a Hyde parkban való ejtőzéssel pihentem ki.

Ekkor kóstoltam bele a Londoni metróba is. Igaz, nem kellett átszállnom, és csak pár állomásnyit utaztam, de érthetőnek és egyszerűnek tűnt. Már ha az ember tudja, hova kell mennie. 2 térkép tuti kell. Az egyik a sematikus metrótérkép, ahol látni lehet melyik vonal melyikkel párhuzamos vagy kereszteződik, és egy normális térkép, ahol megkereshetők a sematikus térképen feltüntetett állomások valódi helyei. Az elektronikus jegy viszont itt már hibátlanul működött.

Sajnos bemenni sehova sem tudtam, de arra nagyon jó volt ez a rövid idő, hogy kicsit belekóstoljak Londonba, lássam, hogy nem félelmetes. és igenis ki lehet igazodni benne.

A repülőtérre vissza ismét a Gatwick expresszel mentem, ami azért érdekes, mert jegyet lehet az állomáson, interneten, de a vonaton is vásárolni.

Bízom benne hogy vissza tudok térni ismét, hogy még behatóbban tudjam tanulmányozni ezt a lenyűgöző várost.

Szerző: Varga Péter

Londoni kalandok 1.

Bár volt szerencsém az idén Liverpoolban és Southamptonban is megfordulni, a híres-neves London valahogy kimaradt a turistáskodásból. Pontosabban összesen 40 perc átutazással egybekötött villám londoni városnézés jutott részemül.

A jószerencse talán ezen rövid villanást kárpótolandó, júniusban bő 2 napnyi Londont adott nekem ajándékul. Az utazás apropója egy konferencia volt, amely sem témájában sem eredményében nem érdemel különösebb említést, cserében volt másfél nap, amikor bejárhattam Londont.

A megérkezés is izgalmas volt, hiszen először kellett kísérő nélkül boldogulnom, ám annyira egyszerű volt a londoni közlekedés, hogy le se lehet írni.

Gatwickről a Gatwick express vonatjárattal jutottam be Londonba. Maga a vonat jól ki van táblázva és oda lehet találni könnyen. Igaz, közben kell egy kicsit utazni az északi terminálról a délire ingyenes buszjárattal. A vonatjegy 16.90, bár ha az ember egyből retúrjegyet vesz akkor kb. 2 fontot megtakaríthat.

A vonat kb. fél óra alatt ér be a Viktória pályaudvarra, ami pedig a belvárosnak tekinthető, hiszen gyalog is minden londoni nevezetesség maximum 15-20 perc alatt elérhető.

A pályaudvartól kb. 10 percnyire volt a hotel ahol a foglalásom volt, ezért városismerkedés és takarékossági okokból ezt végiggyalogoltam, magam után zörgetve a kis gurulós bőröndömet. Először azt hittem, hogy furcsa látványt fogok nyújtani, de rá kellett jönnöm, hogy London tele van furcsábbnál furcsább emberekkel, akikhez képest én egy konzervatív, reszketeg őslelet vagyok. Számomra új volt a millióféle náció, vallás, stílusirányzat tobzódó lüktetése.

A szállodát könnyen megtaláltam, viszont a recepciós annál nehezebben a foglalásomat. Nehezítette a keresést, hogy én magyar voltam kellemes magyar akcentussal, ő pedig indiai erős indiai akcentussal. Amikor túljutottunk a kommunikáció ezen első akadályán (magyar szokáshoz híven lassan és hangosan kezdtem el beszélni angolul) jött a következő, mégpedig hogy Mr. Én biza nem szerepeltem a nagykönyvben. 10 percnyi okoskodás, tanácstalanság után kiderült, hogy simán Mr. Péterként jegyeztek fel, a vezetéknevemet úgy ahogy volt elhagyták. A boldog megkönnyebbülés után elfoglaltam a szobámat, ami méltó volt a kezdeti fogadtatáshoz. A szoba plafonja épp egy fél méterrel volt alacsonyabban mint a járda szintje. De olcsó szobának híg a leve, és amúgy se nézzük az ajándékutazás fogát, így nem roppantam össze, hanem nekivágtam gyalogosan a környéknek.

A hotel a Belgrave roadon volt, ahol egymás mellett több tucat kis hotel fért meg békésen. Mellesleg elég olcsó is volt, dacára a belvárosi elhelyezkedésnek. (55 font/éj/fő reggelivel) A hoteltől nem messze van a Warwick Way, ahol rengeteg pub, étterem, Tesco és Kentucky Fried Chicken található. A KFC klasszisokkal a legolcsóbb volt, így ott töltöttem fel tartalékaimat, amelyek a repülő féltenyérnyi szendvicse okán kimerültek az utazás során.

Nagyon kellett figyelnem az utakon való átkelésnél, mivel mindig rossz irányból jöttek az autók. Így hamar felismertem, hogy ki a turista. Aki hozzám hasonlóan úgy forgatja a fejét az út szélén, mint valami ventilátor. De legalább ebben sem voltam egyedül. A napot a szobában lévő 20 cm átmérőjű tv-n közvetített VB meccsel zártam. Bosszúból átállítottam a tv menüjét magyar nyelvűre.

Szerző: Varga Péter

2010. július 20., kedd

Utazás, látnivalók

Belföldi és külföldi utazás tervezéséhez hasznos információkat tartalmaz majd a blog. Szeretném ha jobban megismernénk az országunkat, illetve ha külföldre utazunk, tudjuk azt, hogy hol és mit érdemes megnézni.

Élménybeszámolókból, személyes bejegyzésekből fontos információkat kaphat minden kedves látogató az adott országban, városban található látnivalókról, nevezetességekről, hasznos tanácsokat adunk egyénileg, vagy csoporttal utazóknak.