2011. november 4., péntek

Olaszországi utazáshoz ajánlott látnivalók, nevezetességek

Római látnivalók

Kolosszeum
Kolosszeum

Az ókorban gladiátorversenyek megrendezésére használták, illetve tengeri csatát is lehetett vívni benne kicsiben, mivel az arénát néhány perc alatt fel lehetett tölteni vízzel. A Kolosszeum kb. 50 ezer nézőt volt képes befogadni. Vespasianus császár kezdte el építtetni 72-ben, és fia fejezte be 8 év múlva. Az épület 48 méter magas, ovális alakú, kőből és márványból készült. A falakat téglával, habarccsal és vas elemekkel erősítették meg. Az aréna alatt húzódik az a csatornarendszer, ahol a foglyokat, rabszolgákat és állatokat tartották a bemutatók előtt. A játékokat az 5. században betiltották, így a használaton kívüli épületből lassacskán minden mozdítható eltűnt: szobrok, kövek, stb.

Pantheon
Pantheon

Hadrianus császár építtette az isteneknek 120 és 124 között. Kupolája 43 m átmérőjű, amelyhez mérhetőt egészen a 20. századig nem építettek. Egy ekkora kupolát többnyire alá kell támasztani, de a római mérnökök meg tudták oldani oszlopok nélkül. A kupola tetején egy „szem” nyílik az ég felé, amely a napsugarakat engedi be az épületbe. A belső padlózat és a falak élénk színű márványból készültek. Az épület nagyjából változatlanul áll építésének befejezése óta.


Bocca della Veritá
Bocca della Veritá - Az Igazság szája

Róma egyik érdekes látnivalója ez a kerek márványból készült szobor, amely a legenda szerint, ha valaki beleteszi jobb kezét a faragott kőarc szájába és hazudik, megharapja a kezét. Állítólag a római férjek ezzel "tesztelték" feleségük hűségét.






Velence

A világ egyik legkülönlegesebb városa. Egy tengeri lagúna közepén fekszik, egyik oldalról az olasz szárazföld, másik felől egy keskeny földnyelv határolja. Velence sok kisebb szigetre épült, ezeket behálózza a lagúnák szövevényes útvesztője. A 400-as években az első idetelepülő népcsoportok menedéket kerestek a mocsaras szigetvilágban az őket üldöző barbár lombard törzsek elől. Az itt lakók a veszély elmúltával sem tértek vissza a szárazföldre, hanem fából készült karókat, gerendákat állítottak az iszapba, és házaikat ezekre a cölöpökre építették. Miután az iszapréteg alatt szilárd agyagréteget találtak, a cölöpöket kőréteggel és palánkokkal erősítették meg, és kisebb földterületeket hoztak létre a víz felett. Így a város az idők folyamán egyre nőtt és gyarapodott.

Sóhajok hídja, Velence (Ponte dei sospiri)

Sok babona fűződik hozzá, többek között az, ha a szerelmesek átmennek alatta, akkor örökké együtt maradnak. A valóság ennél sokkal prózaibb. A Dózse-palotát és a börtön épületét köti össze a csatorna felett átívelő híd, amelyen a börtönből kísérték át a rabokat a palotában ítélkező bíróság elé. Nevét Lord Byronnak köszönheti, aki az elítéltek sóhajtásaira utalva nevezte el így a hidat.


Ferde torony, Pisa

Pisában található a világ talán legismertebb épületegyüttese: a katedrális, a keresztelőkápolna és a harangtorony. A ferde tornyot 1173-ban kezdték el építeni, de még a 14. században sem készült el teljesen. Építés közben ugyanis a torony dőlni kezdett, mivel a talaj lesüllyedt alatta. Hiába próbálta több építész is megakadályozni, de a problémára egyikük sem talált megoldást. Végül úgy döntöttek, ahogy a dőlés ellenére is befejezik az építést, és a hiányzó emeleteket ráépítették. Mindhárom épület márványból készült. A ferde torony elhajlása 5 méter. Belsejében csigalépcső vezet fel a harangokig.