2010. szeptember 29., szerda

Városok-érdekességek/Isztambul

Isztambul

Ha Isztambulban, az egykori Bizáncban, az egykori Konstantinápolyban jársz, vigyázz, úgy ne járj, mint Török Bálint! A legendás magyar nagyúr csak egyetlen csésze feketekávét fogadott el török vendéglátóitól, és hamarosan a rettegett isztambuli börtönben, a Jedikuléban, azaz a Héttoronyban találta magát. A szomorú történet részletesen olvasható az Egri Csillagokban, a Héttorony pedig ma is áll Isztambul külvárosában.

Mindazonáltal a helyzet sokat javult a XVI. század óta. A törökök, mintha kompenzálni akarnák a vendégbarátság egykori megszegését, a magyarokat testvérként üdvözlik városszerte, és minden turisták közül velük bánnak a legszívélyesebben. Úgyhogy ne lepődjünk meg, ha Isztambulban járva beülünk egy kávézóba, és a tulajdonos „feketeleves” helyett inkább elengedi a számlát.

Tanácsunk: mindig fontold meg, milyen meghívást fogadsz el, mégha manapság kevésbé is kell aggódnunk egy török kávé miatt.

Városok-érdekességek/Prága

Prága

Ha Prágában, Csehország meseszép fővárosában jársz, vigyázz, úgy ne járj, mint Slavata és Martinic, a két királyi helytartó! A két úriember II. Ferdinánd Habsburg uralkodó képviseletében bizonyos elnyomó intézkedéseket foganatosított. Ezt azonban a vallásukra és függetlenségükre oly kényes prágai nemesek erősen ellenezték. Tiltakozásaik odáig fajultak, hogy 1618. május 24-én Slavatát és Martinicot, néhány munkatársukkal együtt egyszerűen kihajították a Hradzsin egyik ablakán. A történészek szép szavával ezt nevezik defenesztrációnak. Mindenki megnyugtatására közölhetjük, hogy a hivatalnokok néhány zúzódással megúszták a kalandot.

Azt azonban nem állítanánk, hogy a defenesztráció nem volt következmények nélkül: Ez volt ugyanis a harmincéves háború kirobbantó eseménye. A sors iróniája, hogy szinte pontosan kétszáz évvel korábban 1419.június 30-án. Prágában már lezajlott egy (pontosabban: az első) defenesztráció, ez a huszita háborúk kitöréséhez vezetett.

És ha még azt is megemlítjük, hogy a csehek egyik legkiválóbb írója, Prága nagy szerelmese, Bohumil Hrabal ( a képen) is egy ablakon kiesve lelte halálát galambetetés közben. akkor kénytelenek vagyunk misztikus jelentőséget tulajdonítani Prága ablakainak. Mi azonban tanulhatunk a defenesztráltak sorsából, és Prágában járva a legjobban tesszük, ha nem merészkedünk emeleti ablakok közelébe. Annál is inkább, mivel a város számtalan földszinti és pincehelyiséggel büszkélkedhet, amelyekben a kristálytiszta helyi pilseni épp oly áttetsző, mint a veszélyes ablakok.
 

Városok-érdekességek/Krakkó

Krakkó

Ha Krakkóban, a lengyel királyok egykori koronázó városában jársz, vigyázz, úgy ne járj, mint a galambok Krakkó főterén. A sokak által lenézett madarak évtizedek, ha nem évszázadok óta jellegzetes látványosságai a nélkülük is lenyűgöző piactérnek. Elfogultság nélkül állíthatjuk, hogy a krakkói főtér, közepén a hatalmas Posztócsarnokkal, oldalában a Mária-templommal a velencei Szent Márk térrel vetekszik.

Szomorú tény, hogy míg a Szent Márk térről és a rajta sétálgató, röpködő galambrajokról mindenki tud, ADDIG Krakkónak közel sincs olyan hírneve. Mi annyit tehetünk, hogy itt és most revansot veszünk: a velencei galambokról egy sort sem írtunk. A krakkói főtér és galambjainak megtekintésére viszont csak buzdítani tudunk mindenkit.

És ha ott állunk a középkori Európa legnagyobb, 200x200 méteres piacterén, eszünkbe juthat a tanulság: nem elég helyi jellegzetességnek lenni, annak is kell látszani, sőt az az igazi, ha ezt mindenki tudja rólad. Jó marketing nélkül te is könnyen úgy jársz, mint a krakkói galambok.

2010. szeptember 27., hétfő

Városok-érdekességek/Madrid

Madrid

Ha Madridban, Spanyolország fővárosában jársz, amely körülbelül az ország mértani középpontjában fekszik, vigyázz, nehogy úgy járj, mint II. Fülöp, tizenhatodik századi spanyol király!

A Habsburg-házból való király 1561-ben fővárossá tette, és ezzel rohamos fejlődésnek indította az addig jelentéktelen Madridot. Egyébként többek közt Nápoly királya és Milánó hercege is volt, nem mellékesen legyőzve a franciákat, a nevezetes lepantói csatában a törököket, uralma alá vonta Portugáliát. Madridban több nagyobb építkezést is indított.

Tanulságos, hogy bővítette, rendbe hozatta a Királyi Palotát, de a helyet nem kedvelte, és királyi funkciójának dacára inkább lakott Escorialban, mint a Királyi Palotában. Márpedig király nélkül egy királyi palota üres pompa, felesleges fényűzés, ablakon kidobott pénz.

Hányszor járunk így mi is: megvásárolunk valamit, amire nincs is szükségünk, és utána csak foglalja a helyet. II. Fülöp esete arra tanít, hogy Te se költekezz felelőtlenül. A pazarló Habsburg is megjárta: a kihasználatlanul álló palota 1734-ben leégett, helyére új királyi palotát kellett építeni, ezt nézheti meg a mai látogató.

Városok-érdekességek/Párizs

Párizs

Ha Párizsban, Franciaország és a századforduló művészetének fővárosában jársz, vigyázz, nehogy úgy járj, mint a méltán hírhedt Marquis de Sade!

A rossz hírű márki –akinek nevéhez azért több szörnyűséget ragasztott az utókor, mint amennyit valójában elkövetett- egy ideig Párizs legszigorúbb börtönében raboskodott. Természetesen a Bastille-ról van szó. De Sade több évet töltött a kietlen falak között, és elmondható, hogy ő volt minden idők legengedetlenebb foglya. Szüntelen agitációkkal próbálta fogolytársait lázadásra bírni, és Enzo királlyal ellentétben őt állandó tenni akarás, folyamatos íráskényszer jellemezte –hogy egyéb késztetésekről ne is beszéljünk. A börtön igazgatósága, megelégelve de Sade renitenskedését, július 4-én (!) egy elmegyógyintézetbe szállíttatta.

De Sadenak még arra sem volt ideje, hogy börtönben írt műveit magához vegye. És bár felesége visszament s falrepedésekbe rejtett írásokért, balszerencséjére ezt július 14-én tette –azon az emlékezetes napon, amikor a párizsi nép földig rombolta a Bastillet. Az írások nagy része így végleg elveszett. Nyilvánvaló, ha a márki nem lázadozik sorsa ellen, a műveivel együtt békében szabadult volna a forradalom kitörésekor.

De Sade, az izgága márki fordulatos élete több tanulsággal is szolgál, de a legfontosabb bizonyosan ez: ha valamit nagyon akarunk, különösen, ha az oly törékeny dolog, mint a szabadságunk, nem nagyon érdemes kapálózni érte, mert még leverjük.

Városok-érdekességek/Róma

Róma

Ha Rómában, az olasz fővárosban jársz, az egyetlen városban, aminek egy ország a része (a fél négyzetkilométeres Vatikán), és a mesés ókor grandiózus romjai teljesen elvarázsolnak, nézz a műemlékek mögé, és vigyázz, úgy ne járj, mint Marcus Aurelius!

A filozófus császár emlékműveivel mostohán bánt az utókor. Az uralkodó barbárok ellen vívott harcainak emlékére állított, 30 méter magas Marcus Aurelius oszlopot V. Sixtus pápa használta fel saját céljaira. Az oszlop tetejéről levetette a sztoikus uralkodó szobrát, és helyére Pál apostolét állíttatta. Azóta a pannóniai harcokat ábrázoló domborművekkel díszített oszlop tetején –nyilván értelmetlenül- a szeretet parancsolatát megfogalmazó apostol magasodik.

De ez még nem minden: a császár másik jelentős emlékművét, a Capitolium tetején álló bronz lovas szobrot a légszennyeződés támadta meg, ezért el kellett távolítani dicső helyéről, és végül 1990-ben a tér oldalán lévő múzeumban helyezték el. Mi magunk aztán igazán tisztában vagyunk a szobrok változatos és általában szomorú sorsával. Ám a világ változik: az emlékművek legnagyobb ellenségei immár nem a szobordöntők, hanem a galambok, a kipufogócsövek és a dohányosok.

Nagyszabású tanulságul álljon itt egy fontos észrevétel: sajnos manapság az egyetlen örökérvényű ércnél, bronznál, márványnál maradandóbb anyag a veszélyes hulladék. És esténként még ki sem kell világítani.



2010. szeptember 10., péntek

Hétvége Riminiben

Idén augusztus 23-tól 26-ig volt módomban egy gyors kirándulást tenni a festői Itáliában. Ezen kirándulást nem repülővel, hanem autóval tettük meg. Hosszas gondolkodás és mérlegelés után a Budapest-Székesfehérvár-Veszprém-Szentgotthárd-Graz-Bologna-Rimini útvonal mellett döntöttünk. Fő ok az volt, hogy bár Szlovénián keresztül lett volna a legrövidebb, viszont ott 8.000.-Ft az autópálya díj és nem annyival rövidebb az út, hogy ez üzemanyagban megtérüljön, azaz a második legrövidebb útvonal maradt.

Graz után kifejezetten festői hegyek között haladtunk át Olaszországba egészen Tarvisio-ig. Az autópálya legmagasabb tengerszint feletti magassága 870 méter volt, teletűzdelve alagutakkal és hihetetlen magas hidakkal. Varázslatos volt az út.

Nagyjából a tervezett út felénél van a Wörthi tó, ahol a Marsche étteremben napszaknak megfelelő enni-innivalót találhat a fáradt utazó. Persze nem ingyen. De nagyon ott tud lenni, amikor az ember egy gyönyörű tóra nyíló teraszon majszolgatja zsemléjét friss paradicsommal és forró teával.

Olaszországban kétféle autópálya van. A régi és az új. A régi pont olyan, mint nálunk a régi nullás. Szűk, veszélyes és kopott, tele teherautóval, amelyeken őrültek ülnek, akik indexet és istent nem ismerve közlekednek. Az új ennél kicsivel szélesebb és nem betonelemek választják el a szembejövő sávokat, hanem alumínium korlát.

A hajnali 2-kor indulás minden tekintetben hasznos volt. Magyarországon még a reggeli forgalom előtt átjutottunk, és pont reggeli időre értünk a Wörthi tóhoz, ahonnan további 6 órányi utazás várt még ránk. Az idő rövidsége miatt nem foglaltuk el Riminihez közeledve a szállást, hanem a közeli San Marinoba látogattunk el. A 28000 fős miniállam csodálatos adottságokkal rendelkezik. Legmagasabb pontján épített várból el lehet látni a tengerig. Mindenképpen érdemes megnézni, hiszen varázslatos. A parkolás nem egyszerű, főleg a turisták által sűrűn látogatott helyeken, de nem olyan vészes.

A várba gyalog, vagy egy lanovkaszerű szerkezettel lehet feljutni. 12 óra autózás után az utóbbit választottuk. A vár pazar volt. Minden épülete élt. Vagy állami szerv, vagy bank vagy múzeum által, de használatban van. Érdekes volt belecsöppenni a világ legrégebben fennálló köztársaságába.

Közel 5 órát sétálgattunk San Marinóban, majd kb. fél óra alatt átautóztunk a Rimini tengerpartjánál lévő szállodába. Az első meglepetés akkor ért, amikor a GPS egyszer csak majd 60 szállodát jelenített meg a képernyőjén. Ez úgy néz ki, hogy a tengerparttól távolodva 6-7 sorban az utcákban csak szállodák és hotelek vannak. Esetleg éttermek. Lakóház semmi. És minden olyan olaszos. Szűk, sűrű, zajos, első blikkre élhetetlen, káosz-szerű, de aztán valahogy mégis minden működik. A parkolástól kezdve a tömegközlekedésig.

A környék láthatóan rá volt állva a turistákra és a bevételre, ugyanis a szálloda strandja is pénzbe kerül még a vendégeknek is. Sőt, a szálloda parkolója is fizetős. Minden fizetős. Nem jelentős árakkal persze, de sok kis apró bosszantó költséggel.

Mindenki beszél angolul, meg oroszul. Ugyanis mint kiderült, ez az egyik kedvenc helye az oroszoknak, így rubelt is lehetett váltani. Forintot viszont nem. Nem is ismerték. Úgy néztek rá, mint tescós pénztáros a „Gazdálkodj okosan” játékpénzére.

Minden étteremben van pizza, lasagna és millió más tészta, valamint tengeri herkentyűk. Lehet válogatni, ki mit szeret. Ami viszont meglepő, hogy nem drágább, mint egy balatoni étterem. Bár mondjuk egy balatoni étterem drágább egy átlag magyarnak.

A szállás elfoglalása után jött a vacsora, majd séta a tengerparton és a városban. A szállodák utcái közül az egyik ki lett nevezve sétálóutcának, ami alig lehetett hosszabb 4-5 km-nél. Étterem, fagyizó, ruhabolt váltogatta egymás, néha egy-egy parfümériával, vagy ékszerüzlettel feloldva az egyhangúságot.

Valamikor éjfél után sikerült ágyba kerülni. A másnapi reggeli nagyon finom volt. Svédasztal bőséges választékkal. Itt tudatosult bennem, hogy az olaszok nemzeti eledele a Nutella. Az mindenhol van és rengeteg van belőle.:-)
Reggeli után jött az egész napos strandolás a kb. 40 méterre lévő tengerparton. A strand nem túl drága, de nem a belépésért kell fizetni, hanem a nyugágyakért. Délelőtt 10-re minden nyugágy megtelt, és nagyon zsúfoltnak tűnt az egész, mégis mindenki türelmes volt és nem láttam vitát, vagy problémázást. Bármily hihetetlen, a tenger sós, a nap pedig éget. E két tény miatt kell a magas faktorú naptej, és az édesvíz innivalónak. Ha nincs, az ember le is ég, meg marhára szomjas is lesz, és ezt még a nagyon meleg tenger sem tudja feledtetni.

Délben a strandon csak a nagyon kitartó külföldi turisták maradtak, akik gyorsan sokat akartak tapasztalni és barnulni, így mi is. Az olaszok elmentek haza aludni a légkondis, hűs házaikba. Délután 3 körül kezdtek el megint szállingózni. Mi este 6-ig bírtuk a strandot, aztán irány a szálloda, ahol zuhany és vacsora várt, majd városnéző sétára indultunk.

Másnap a reggeli után indultunk hazafelé, de betértünk Velencébe, ami szinte útba esett. Alig 2 órára van Riminitől. Velence bejáratánál egy hatalmas parkolóban kellett hagyni az autót, ahonnan vonattal, vagy vízibusszal lehetett bejutni a városba.

A város számomra csalódás volt kicsit. A szűk, kanyargós utcákra számítottam, a nem túl virágillatú csatornákra szintén, de sok kopott, düledező, esetenként romos házra már kevésbé. Sok helyről a „nyócker” lepukkant része jutott eszembe, de az is tény, hogy szinte minden tégláról sütött a történelem. A vízibuszról a Rialto hídnál szálltunk le, ahol gyorsan beszereztünk egy Velence-térképet és gyalog nekivágtunk a városnak. Célunk a Szent Márk tér volt, amit kisebb nehézségek árán, részben a térkép, részben az útjelzők segítségével sikerült megtalálni. Érdekes volt a rengeteg kisebb-nagyobb csatorna, szűk utca, sikátor és az autók teljes hiánya.
A szent Márk téren nem mentünk be sehova, mert kilométeres sorok álltak, nekünk pedig szűkös volt az időnk. Meg a pénztárcánk. Igaz, Velencében ismerik a forintot, és alig 412.-Ft-os áron váltanak is érte Eurót. A szent Márk térről a vízibusszal visszamenetünk a parkolóhoz, ami mellett egy kisebb kínai-indiai piac is volt, ahol mindent meg lehet venni olcsóbban, ami Velencéről szól és a belvárosban is árusítják.

Velencéből pedig egy rövid Whürt tavi megállót beiktatva 10 óra alatt értünk haza.
 
Szerző: V. Péter

Látnivalók Olaszországban